Az 1957-es változata a Tizenkét dühös embernek se nem az eredeti, se nem a legújabb, de – állítólag, a többit nem láttam – a legjobb mind közül. A film műfaját tekintve tárgyalótermi dráma. És valóban, drámáról van szó, a szó minden értelmében.
A történet röviden arról szól, hogy egy fiatal, 18 éves puerto ricoi fiút azzal vádolnak, hogy megölte az apját. A vád és a védőbeszéd meghallgatása után a bíró felszólítja a tizenkét esküdtet, hogy egyhangúlag nyilvánítsák ki, hogy a fiú bűnös vagy ártatlan. Fontos, hogy amennyiben bűnösnek találják, akkor villamosszékbe kerül, tehát az esküdtek nemcsak a bűnösségéről, de egyben az életéről is döntenek.


Már egy ideje készülök egy blog bejegyzéssel, de nem ezzel. Egyik kedvenc filmemről akartam írni, de közbejött valami. A pénteki Népszabadság tv magazinjának címlapjáról egy lány néz mosolyogva a távolba, alatta a neve: Charlotte Gainsbourg. A lányt ugyan nem ismerem, de a Gainsbourg név ismerős. Aztán, ahogy olvasom a cikket, már tudom is honnan. Az apja Serge Gainsbourg, korának ismert fenegyereke, a francia költő, zeneszerző, énekes, filmrendező, színész, aki nem volt híján a tehetségnek. Bővebben olvashat róla az olvasó pl.
Az elsőként posztolt kedvenc filmjelenetem 

