Paklo.net,

Emlékszem pár éve, amikor a barátaimmal először megnéztem a filmet, utána több órán keresztül vitatkoztunk, hogy akkor most ki volt az igazi Gyugyu? A Márkus László által megformált Király László, aki a választás pillanatában, a korábban általa elgondoltakkal szemben végül nem volt képes megtenni a szimbolikus aktust, vagy pedig Gyurica úr (Őze Lajos), aki szintén az általa elgondoltakkal szemben végül is megtette?

Az 1957-es változata a Tizenkét dühös embernek se nem az eredeti, se nem a legújabb, de – állítólag, a többit nem láttam – a legjobb mind közül. A film műfaját tekintve tárgyalótermi dráma. És valóban, drámáról van szó, a szó minden értelmében.

A történet röviden arról szól, hogy egy fiatal, 18 éves puerto ricoi fiút azzal vádolnak, hogy megölte az apját. A vád és a védőbeszéd meghallgatása után a bíró felszólítja a tizenkét esküdtet, hogy egyhangúlag nyilvánítsák ki, hogy a fiú bűnös vagy ártatlan. Fontos, hogy amennyiben bűnösnek találják, akkor villamosszékbe kerül, tehát az esküdtek nemcsak a bűnösségéről, de egyben az életéről is döntenek.

Az Oldboy a legtarantinósabb film Quentin Tarantino szerint, noha nem Tarantino, hanem Park Chan-wook jegyzi a bosszú-eposzt. A film 2003-mas, és egy trilógia (The Vengeance Trilogy, azaz A bosszú trilógia) második része. Én nem láttam sem a Sympathy for Mr. Vengeance (A bosszú ura), sem a Sympathy for Mrs. Vengeance (A bosszú asszonya) c. filmeket, amik a trilógia első és utolsó részei, de azt hiszem nem feltétlenül szükséges ismerni őket, hogy megnézzük az Oldboy-t.

Már egy ideje készülök egy blog bejegyzéssel, de nem ezzel. Egyik kedvenc filmemről akartam írni, de közbejött valami. A pénteki Népszabadság tv magazinjának címlapjáról egy lány néz mosolyogva a távolba, alatta a neve: Charlotte Gainsbourg. A lányt ugyan nem ismerem, de a Gainsbourg név ismerős. Aztán, ahogy olvasom a cikket, már tudom is honnan. Az apja Serge Gainsbourg, korának ismert fenegyereke, a francia költő, zeneszerző, énekes, filmrendező, színész, aki nem volt híján a tehetségnek. Bővebben olvashat róla az olvasó pl. itt.

Az elsőként posztolt kedvenc filmjelenetem mégsem bosszúállós vagy móresre tanítós lesz. Helyette a Holt Költők Társasága (Dead Poets Society) egyik jelenetét választottam. Magát a filmet elég régen láttam, úgyhogy a történet itt-ott homályos; egy szigorú, bentlakásos fiúiskolában az osztály új irodalomtanárt kap (Mr. Keating - Robin Williams), aki sajátos módszereivel rávezeti a fiúkat a költészet szépségeire, az önálló gondolkodásra, és arra, hogy vállalják fel saját véleményüket. A jelenet a film végéről való. Az iskola vezetése Mr. Keatinget teszi felelőssé a diákok lázadó magatartásáért és közvetve egy fiú öngyilkosságáért, ezért kirúgják a tanári állásából.

Filmes sorozatom harmadik darabja egy részlet a Deliverance (Gyilkos túra) című filmből. Arról szól, hogy négy barát elmegy kenuzni egy völgybe, ami idővel el lesz árasztva egy duzzasztógát építése miatt. Evezésük során kapcsolatba kerülnek a helyi lakossággal, és a történet váratlan fordulatot vesz. Egyik kedvenc színészem Jon Voight (Angelina Jolie apja) is szerepel benne, csakúgy, mint Burt Reynolds.

Ez a csatajelenet a kedvenc filmjeleneteim sorozatba illeszkedik, kicsit romantikusabb mint az előző, bár kevésbé intenzív, de a küzdelem ugyanolyan nyers és sallangmentes benne. Több tulajdonsága miatt is kedvencem. Gyönyörű a táj, a zene csodálatos, és tökéletesen illeszkedik a cselekményhez. Szinte egyáltalán nincs benne szöveg, mégis érthetőek az események és a szereplők egymás közötti viszonya. A szereplők közül a rossz oldalon álló indiánt alakító színész játéka és barbár frizurája, illetve Daniel Day Lewis szereplése érdemel említést (az utóbbi azért, mert körülbelül tíz évenként csinál egy filmet).

Elhatároztam, hogy indítok egy sorozatot kedvenc filmjeleneteim témakörben. Ez lesz a csapásirány. Szeretnék másokat is írásra serkenteni, remélem a többiek is felrakják kedvenc jeleneteiket, hiszen ezt a blogot (is) magunknak csináljuk. Nem tudom, hogy milyen terjedelemben sikerül írnom róluk, és kb. 4-5 részt tervezek. Íme az első, a Szarvasvadász című filmből.

Sokat töprengtem azon, hogy az alábbi filmjelenet témája illik-e erre a családi blogra, hiszen az ember nem akarja az ördögöt a falra festeni. Arra a következtetésre jutottam, hogy igen, a téma szinte kikerülhetetlen és végtelenül érdekes. Remélem egyikünknek sem kell hasonló szituációban helytállnia, mint ami a filmtörténet egyik legintenzívebb jelenetében kerül feldolgozásra.