Egy lepattant férfi, amolyan eredeti lakókocsiparkban élő white trash fickó 100.000$-t nyer kaparós sorsjegyen, de ahogy örömében ugrándozik, rögtön elcsapja egy autó. Amikor a kórházban fekszik és kapcsolgatja a tévét, egy tóksóban talk showban beszélgetős műsorban meghallja élete legfontosabb mondatát Carson Daly (amerikai tévés figura) szájából: "Ha jó dolgokat teszel, akkor veled is jó dolgok fognak történni. Ha rossz dolgokat teszel, akkor azok visszaszállnak rád. Ez a karma."
Earl J. Hickey (Jason Lee) ekkor döbben rá, hogy miért szív folyton mostanában. Szinte csak rosszat tett mindenkivel egész életében. Készít tehát egy listát, hogy minden egyes bűnét helyrehozza, hogy aztán újra jó dolgok történjenek vele. És úgy tűnik, működik a dolog.
Nagyjából erről szól az NBC immár harmadik éve futó vígjátéksorozata, a My name is Earl. A listán több mint kétszáz helyrehoznivaló bűn van. Ez jó sok részt sejtet, még akkor is, ha néha egy epizódban Earl több tételt is ki tud pipálni (igaz, megesik hogy újakat is kénytelen felírni).
Több szempontból is nagyon jó a sorozat. Maga az alapötlet végtelenül banálisnak tűnik, pedig egyáltalán nem az. A jóság mint olyan nem sokszor központi téma egy sorozatban főleg egy sitcomban , pláne úgy, hogy végig érdekes tud maradni (legalábbis a harmadik évad elejéig biztosan - itt tartok most). A My name is Earlnek pedig fundamentuma a jóság, a jót cselekvés. De és talán pont emiatt tudja fenntartani az érdeklődést a jóság nem valamiféle magasabb ideaként jelenik meg, ami valósággal megszállja Earl Hickeyt. Nem egy patetikus jóságról van itt szó, hanem egy nagyon is pragmatikusan értelmezett, földhöz ragadt, kisszerű, ha úgy tetszik önző jóságról. Earl kizárólag azért készíti el a listát, hogy újra jó dolgok történjenek vele. Nem valamiféle keresztényi megbánás, vagy a lelkiismeret búgó hangja vezérli. Ha így lenne, akkor - talán paradox módon - kevésbé lenne szerethető karakter. Más kérdés, hogy később, az epizódok előrehaladtával Earl természetesen önkéntelenül is jó emberré válik. Ha netán olykor-olykor mégis eltévelyedne, a karma mindig készen áll, hogy valami csapással egyengesse Earl útját.
Az alapötleten túl a másik nagy erénye a My name is Earlnek a szereplőgárdában rejlik. De erről majd később
Hozzászólások
Nekem nagyon tetszik ez a sorozat. Kb. egy tucatnyi részt láttam belőle. Mindenkinek ajánlom! A kedvenc karakterem Crabman. Érdekes, hogy Seinfeldben a kedvenc szereplőm Cramer (hasonló nevűek).
szuper a sorozat, végre van miért hazarohanni-
a "white trash" fehér proletár-t jelent (az én kedvemért, nem a gyengébbekért), a "trash" pedig alja népet, hulladékot szemetet
forrás:/szotar.sztaki.hu
kösz Pak !
Earl egy szerethető gazfickó. Gazfickó, aki alapjaiban mégis nagyon jó ember és én nagyon szeretem
)))) 
Éva
Nagyon jó sori! Ki nem hagynám egy részét se! Remélem kiadják DVDn
Hát, ha kiadják én tuti azt kérem karácsonyra
nem tudjátok honnan lehet további részeket leszedni???
Hali!! Nagyon király ez a sorozat:D.Pedig nem vagyok egy nagy sorozat néző, de ez kivételt élvez ez alól:). Már vagy éve leszedtem az első pár részt de nem igazán foglalkoztam vele. Aztán vagy két héttel ezelőtt elkezdtem nézni. Mára már végig néztem mind három évadot:D:D.
Egyébként meg az előttem szólónak a kérésére itt van mind3 évad linkjei:
http://www.extrashare.us/folder/839/e1.html
http://www.extrashare.us/folder/840/e2.html
http://www.extrashare.us/folder/841/e3.html
Sziasztok!
Nekem is a kedvenc sorozatom, ezért is töltöm fel az oldalamra a részeket!
Ajánlom mindenkinek: www.patblog.try.hu
Ja és még valami, nem kell letölteni Online-n megnézető! (teljesen ingyen!!!)
Hozzászólás