Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.
Büvös körömbol nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
1904.
Az illusztráció forrása: Magyarország Képes Történelmi Kronológiája
Babits Mihály arcképe. Magyar írók arcképei. Könyvértékesítő Vállalat, Budapest, év nélkül.
Hozzászólások
szerintem ez a vers a kolto szuklatokoruseget mutatja, aki eleg egoistanak tunik, ami nem is igaz merta kolto csupan azert nem jut a vilag felfedezeseben onnon lenyen tul mertmindent szeretne reszletbemenoen elemezni amire egy ember sem kepes es mikor erre a kolto rajon, raebred arra is, hogy keptelen barmit is ugy megismerni ahogyan onmagat, vagyis teljesegeszeben. Ugyan vagyakozik a vilag tokeletes megismeresere de tudja hogy ez erejen feluli probalkozas es tudja hogy sajat szemszoge nem nyujt teljes kepet a vilagrol.
Hozzászólás