FIDESZ[1]
Kreativitás: A Fidesz kampányfilmjei bár alkalmazkodnak a mai televíziós trendekhez – ennek megfelelően mozgalmasan vágott, dinamikus filmekről beszélünk –, mégis konzervatívnak mondhatók abból a szempontból, hogy nem próbálnak meghökkentők vagy nagyon figyelemfelkeltők lenni (szemben pl. az SZDSZ és az MDF némely kampányfilmjével, vagy akár az MSZP „Hová tűnt Orbán Viktor?” filmjével).
Kinek szól: „A jó választás, jobb élet” szlogenű kampányfilmben koncentráltan jelennek meg a Fidesz-kampány során megcélzott csoportok. (Amelyekkel az „Orbán Viktor megtanulta…” kezdetű spotok egyenként is foglalkoznak) Úgy mint a gyógyszerárakért aggódó nyugdíjas, a munkahely-teremtésben bízó munkanélküli, a családjáról gondoskodó anyuka, illetőleg a termőföldek sorsát figyelemmel kísérő vidék embere.
Milyen elemeket használ: Az „Orbán Viktor megtanulta…” kezdetű filmekben a nagy piros x-szel áthúzott fekete limuzin egyértelműen az MSZP kampányfilmjeire reflektál. Ettől, és a „…fenyegetnek a múlt árnyai…” – filmtől eltekintve azonban nem a negatív kampány jellemzi a Fidesz tv-hirdetéseit (szemben pl. a „Rosszabbul élünk mint négy éve” – plakátokkal). Ezen kívül megállapítható, hogy szinte az összes filmen szerepel Orbán Viktor, sőt, általában az egész tv-spot az ő személye köré épül. A vezérdemokráciákra jellemző jelölt-központúság tehát itt is jól megfigyelhető.
MSZP[2]
Kreativitás: A filmek nagy része erőt, lendületet, eleganciát és biztonságot próbál sugallni. Egy magabiztos miniszterelnököt mutatnak be, ezt a képet pedig szintén inkább konzervatív, hagyományos eszközökkel lehet elérni. Ezek a hagyományos eszközök Magyarországon nem feltétlen voltak ismertek, hanem főleg Amerikában bevett sémákból állnak össze (pl. az elnöki dolgozószobából távolba tekintő miniszterelnök vagy az inkriminált fekete limuzin). A kreatív jelzővel talán a két negatív tartalmú kampányfilmet illethetnénk: „Mikola – ötmillió új állampolgár?” illetve „Hová tűnt Orbán Viktor?”.
Kinek szól: Egy-egy film nem egyértelműen egy-egy célcsoporthoz szól, inkább nagyobb témákat ölelnek át, úgy mint adócsökkentés, infrastruktúra, szociális biztonság, család. Ezeken a témákon belül foglalkozik az egyes célcsoportokkal, de azt is inkább a képekben és feliratokban látjuk csak, mintsem a szavakban. Ilyen csoportok pl. nyugdíjasok, betegek, diákok, hétköznapi emberek, munkavállalók, családok.
Milyen elemeket használ: Az MSZP spotjainál ha lehet, még explicitebb módon egy emberre –, Gyurcsány Ferencre – épült az egész kampány. A már említett két negatív filmtől eltekintve mindegyik spot erőteljesen és hangsúlyosan Gyurcsány Ferenc személyére épül. A két filmen kívül itt is inkább a pozitív kampány, a saját kompetencia hangsúlyozása dominál, mintsem a másik fél lejáratása.
SZDSZ[3]
Kreativitás: Talán a leginkább kreatív filmekkel az SZDSZ kampánystábja hozakodott elő. Mivel kis pártról van szó, ez nem is annyira meglepő, hiszen valami olyat kellett kitalálni – viszonylag kis költséggel –, ami tényleg hatásos tud lenni a potenciális liberális szavazók megmozgatására. Kovács Pisti megalkotása az ex-műsorvezető (Tilos rádió) és rádió-alapító (EstFm, később RadioCafé), most már inkább kreatív-vállalkozóként és alternatív média befektetőként ismert Erdélyi Zsolt „Superman” nevéhez fűződik.
Kinek szól: Az MSZP filmjeihez hasonlóan az SZDSZ-nél sem egy-egy célcsoporthoz szól egy film, hanem a programjukból egy-egy témát mutatnak be harminc másodpercben (Persányi Miklós a környezetvédelemről, Magyar Bálint az oktatásról, Kovács Kálmán az információs társadalomról, Kóka János a gazdaságról beszél). Kiemelt figyelmet kapnak a vállalkozók (egykulcsos adóról szóló kampányfilm) és a betegek, az egészségügyi ellátást igénybevevők. A filmekről általában elmondható, hogy főleg a fiatalabb, huszon-harminc éves korosztályt célozzák meg, a nyugdíjasok közvetlenül nem is igazán jelennek meg a hirdetésekben.
Milyen elemeket használtak: A kampány központi eleme egyértelműen Kovács Pisti volt, ezek a hirdetések (valamint a Poligráf c.) nem nélkülözték a humort sem. A filmekben a párt jelöltjei kevesebbszer jelentek meg, és nem csak a párt elnöke (bár Kuncze Gábor több filmen is szerepel), hanem az SZDSZ más képviselői is teret kaptak, nem úgy a két nagy pártnál.
JEGYZETEK
[1]: a kampányfilmek a www.fidesz.hu oldalról, a Médiatár / Videók menüpont alól érhetők el
[2]: a kampányfilmek a www.mszp.hu oldalról, a Letöltések – multimédia menüpont alól érhetők el
[3]: a kampányfilmek a www.szdsz.hu oldalról, a Filmszemle menüpont alól érhetők el