Először Niccolo Machiavelli A fejedelem c. művében foglalkozik nyíltan – többek között – ezzel a kérdéssel, és egyértelműen igenlő választ ad rá, bár más megfogalmazásban. Machiavelli szerint az uralkodónak nem kell minden tettéért külön-külön elszámolnia a népnek, hanem nagy távlatokban kell gondolkodnia és ezekben a magasabb dimenziókban kell népét/államát előrébb mozdítania. Azaz ha az egyes cselekedeteit nézzük a jó uralkodónak, nem feltétlen pozitív kép alakul ki róla, viszont ha az ország boldogulását nézzük, akkor igen. Az erkölcs tehát másodlagos a következményekkel szemben.
Max Weber német szociológus, közgazdász és nem utolsó sorban politikai gondolkodó A politika mint hivatás c. művében foglalkozik a politika és etika viszonyával (amely kérdés napjainkban különösen aktuális). Kétféle etikát különböztet meg lelkiismeret-etikát (vagy érzületetikát) és felelősség-etikát. Ez utóbbi lényegében a Machiavelli által megfogalmazottaknak felel meg, azaz a politikában tetteink következményeiért kell felelősséget vállalnunk.
„…nem igaz, hogy jóból csak jó, rosszból csak rossz származhat, hanem gyakran épp az ellenkezője történik. Ha valaki ezt nem látja be, politikai infantilizmusról tanúskodik.” – írja.
Weber azonban – szemben Machiavellivel – a felelősségetika létjogosultságát nem tartja kizárólagosnak a politikában. A kettő egyensúlyát kell megtalálnia a politikusnak:
„…a lelkiismeret-etika és a felelősségetika nem abszolút ellentétek, hanem egymás kiegészítői, s csak együtt teszik az igazi embert, azt, akinek „hivatása” lehet a politika.”
„A cél szentesíti az eszközt”-elv ma
Azt gondolom, hogy a mai fejlett, jól működő demokráciákban főként a Max Weber által ideálisnak tartott elvek érvényesülnek. Aki csak az egyik vagy csak a másik „etika” alapján politizál előbb-utóbb elbukik. Aki tisztán a lelkiismeret-etikát tűzi zászlajára, az adott esetben még ha könnyebben is kerül hatalomra, mint ellenfele, hosszú távon hatalmi pozícióban nem képes maradni. Aki pedig a lelkiismeret-etika törvényeit teljesen figyelmen kívül hagyja és mindent a következményeknek rendel alá szintén elbukik. (Bár ez önellentmondásnak tűnhet, mert a lelkiismeret-etika teljes elhagyásának következménye a bukás. Aki pedig csak a következményeket nézi, attól elvárnánk, hogy ezt is vegye figyelembe, ha viszont figyelembe veszi, akkor már nem csak a következményeket nézi. A megoldás talán ott van, hogy egy-egy cselekvésnek nem lehet megjósolni minden következményét)
Ha a cél szentesíti is az eszközt…
Magyarországon szerencsére a politikai hatalom kezében levő eszközök korlátozottak, különféle ellenőrző szervek felügyelete mellett működik, az Alkotmány keretein belül. A média és a közvélemény is egyfajta kontrolláló erőként lép fel.
De a cél is erősen behatárolt, egyrészt a már említett ellenőrző szervek miatt, másrészt a nemzetközi elvárások (pl. EU) miatt is.
