Először Niccolo Machiavelli A fejedelem c. művében foglalkozik nyíltan - többek között - ezzel a kérdéssel, és egyértelműen igenlő választ ad rá, bár más megfogalmazásban. Machiavelli szerint az uralkodónak nem kell minden tettéért külön-külön elszámolnia a népnek, hanem nagy távlatokban kell gondolkodnia és ezekben a magasabb dimenziókban kell népét/államát előrébb mozdítania. Azaz ha az egyes cselekedeteit nézzük a jó uralkodónak, nem feltétlen pozitív kép alakul ki róla, viszont ha az ország boldogulását nézzük, akkor igen. Az erkölcs tehát másodlagos a következményekkel szemben.
Max Weber német szociológus, közgazdász és nem utolsó sorban politikai gondolkodó A politika mint hivatás c. művében foglalkozik a politika és etika viszonyával (amely kérdés napjainkban különösen aktuális). Kétféle etikát különböztet meg lelkiismeret-etikát (vagy érzületetikát) és felelősség-etikát. Ez utóbbi lényegében a Machiavelli által megfogalmazottaknak felel meg, azaz a politikában tetteink következményeiért kell felelősséget vállalnunk.
" nem igaz, hogy jóból csak jó, rosszból csak rossz származhat, hanem gyakran épp az ellenkezője történik. Ha valaki ezt nem látja be, politikai infantilizmusról tanúskodik." - írja.
Weber azonban - szemben Machiavellivel - a felelősségetika létjogosultságát nem tartja kizárólagosnak a politikában. A kettő egyensúlyát kell megtalálnia a politikusnak:
" a lelkiismeret-etika és a felelősségetika nem abszolút ellentétek, hanem egymás kiegészítői, s csak együtt teszik az igazi embert, azt, akinek ťhivatásaŤ lehet a politika."
"A cél szentesíti az eszközt"-elv ma
Azt gondolom, hogy a mai fejlett, jól működő demokráciákban főként a Max Weber által ideálisnak tartott elvek érvényesülnek. Aki csak az egyik vagy csak a másik "etika" alapján politizál előbb-utóbb elbukik. Aki tisztán a lelkiismeret-etikát tűzi zászlajára, az adott esetben még ha könnyebben is kerül hatalomra, mint ellenfele, hosszú távon hatalmi pozícióban nem képes maradni. Aki pedig a lelkiismeret-etika törvényeit teljesen figyelmen kívül hagyja és mindent a következményeknek rendel alá szintén elbukik. (Bár ez önellentmondásnak tűnhet, mert a lelkiismeret-etika teljes elhagyásának következménye a bukás. Aki pedig csak a következményeket nézi, attól elvárnánk, hogy ezt is vegye figyelembe, ha viszont figyelembe veszi, akkor már nem csak a következményeket nézi. A megoldás talán ott van, hogy egy-egy cselekvésnek nem lehet megjósolni minden következményét)
Ha a cél szentesíti is az eszközt...
Magyarországon szerencsére a politikai hatalom kezében levő eszközök korlátozottak, különféle ellenőrző szervek felügyelete mellett működik, az Alkotmány keretein belül. A média és a közvélemény is egyfajta kontrolláló erőként lép fel.
De a cél is erősen behatárolt, egyrészt a már említett ellenőrző szervek miatt, másrészt a nemzetközi elvárások (pl. EU) miatt is.
Hozzászólások
Hozzászólás