Prológ
melyben a szerző az írás körülményeiről
beszél
Körülbelül
egy éve tervezek írni erről a sörről egy beszámolót, de csak ritkán jutok hozzá,
és egyébként is nagy mentális felkészülést ill. ráhangolódást igényel. Most
azonban végre előttem a nemes butélia, pennát is ragadok.
Tripel Karmeliet
I. vigília
melyben a szerző elhatározza, hogy gyertyát
gyújt
Tehát
itt vagyunk ketten, csak Ő és én. A háttérben egy Mozart szimfónia szolgáltatja
a megfelelő hangulatot. Ám a szobát csúf neon-szerű energiatakarékos lámpa
világítja be, világoskékes színre festve ezáltal mindent. „– Inkább gyertyát
gyújtok!” mondom magamnak hirtelen elhatározással. Egy ilyen tökéletes sör
mellé tökéletes körülmények is dukálnak.
II. vigília
melyben a szerző meggyújtja a gyertyát
Előkeresem
hát a szekrény mellett álló kopott fadobozból a félig már leégett szürke
viaszgyertyát, ezüst kandeláber híján egy ócska kis kerámiatányérra helyezem. A
gyufa sercegő hanggal jelzi, hogy a foszfor lángra kapott, meggyújtom a
kanócot.
III. vigília
melyben a sör üdvözli fogyasztóját, a
szerzőt
Elégedetten
dőlök hátra, jobb kezem megtámasztom a karfán, a ballal pedig finoman
megragadom a harmadliteres Tripel Karmeliet nyakát. Másik markomban a
krómozott, rozsdamentes sörnyitó csillog. A palack lágyan, mégsem erőtlenül
felszisszen, így üdvözölve fogyasztóját, azaz engem.
IV. vigília
melyben szerzőnk nagy botorságot követ el,
de megússza
Az
üveg tartalmát kis, talpas akváriumhoz hasonlatos poharamat a mámor hevében
szinte teletöltöm, nem hagyva teret ezáltal a felfutó habnak. Minthogy az
utolsó pillanatban ugyan, de éppen idejében kapcsoltam, és kitöltéskor a
poharat kissé megdöntve tartottam – a túlzott habkébződést megelőzendő -, a
pohár mérete pont elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a nedűnek egy cseppje se
vesszen kárba.
V. vigília
melyben fény derül arra, szerzőnk miként
úszta meg nagy botorságát
Amíg
dermedten, tehetetlenül figyeltem mi lesz a sorsa a plafon felé törő sűrű,
hófehér habnak, a Panasonic hangládákból a Londoni filharmonikusok vonósai
igencsak rákezdtek baljós szólamaikra, tovább fokozva ezáltal az amúgy is
kézzel tapintható, fokozhatatlannak vélt feszültséget. Ám mint mondtam a belga
varázsital szerencsésen megúszta és nem szabadult ki a védelmet nyújtó, üvegfalak
bástyájából.
VI. vigília
melyben szerzőnk orra főszerephez jut
Mikor
ajkamhoz emeltem a talpas akváriumhoz hasonlatos poharat, hogy végre
csillapítsam csillapíthatatlan szomjamat, illatoló receptoraim üzenetet hoztak,
melyben előre jelentették, hogy nem akármilyen élményben lesz részem az
elkövetkező percekben.
VII. vigília
melyben a szerző megvilágítja mitől tripel a tripel
„–
Állok elébe!” feleltem nekik, és kicsit megdöntöttem a poharat. Ahogy a
Kelet-Flandriában összeérlelt komló, sörélesztő és a három féle gabonából
készült maláta (ti. ezért tripel, a három féle gabona pedig ABC sorrendben:
árpa, búza, zab) végigszánkázott az ízlelőbimbóim lila tengerén, azt hiszem
többszörös gasztronómiai orgazmust éltem át.
VIII. vigília
melyben a szerző arról elmélkedik van-e az italoknak neme.
nem-e?
Ha
az italoknak van neme, akkor ez a minden rafinériával megáldott, karmelita
szerzetesek örökségeként ránk maradt, 8% alkoholtartalmú ital csakis asszony
lehet. Egy csábító, kellemes parfümű dáma, aranyszőke hajfürtökkel és kihívó,
pajkos mosollyal. Aki legyezője mögül csak arra vár, csak azt lesi, hogy végre
odamenjünk hozzá és csókot lopjunk tőle, hogy végleg a hatalmába kerítsen.
IX. vigília
melyben poharak követik egymást
Engem
a hatalmába kerített, végleg. Az első poharat a második követte, amit pedig a
harmadik. Mondanom sem kell, a követési távolság igen csekély volt köztük. Így
telt-múlt az idő, az ízlelőbimbók táncot jártak, az agy fogaskerekei pedig már csak
döcögve forogtak, na nem a rozsda, hanem a 8%-os rafinéria miatt. Micsoda nő!
